Névadónk: Móra Ferenc

1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán. Édesapja foltozó szűcs, édesanyja kenyérsütő asszony volt. A szegény sorsú szülők mindhárom gyermeküket - hihetetlen erőfeszítéssel - diplomásnak nevelték. Móra Ferenc a budapesti egyetemen szerzett földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet. A tanítást hamarosan felcserélte az újságírói pályával:

Rengeteget dolgozott. Családapai teendői mellett arra is szakított időt, hogy tankönyvszerkesztésre vállalkozzon. Betűország virágoskertje címmel készítette el elemi iskolai olvasókönyveinek sorozatát. 1902-ben a Szegedi Napló munkatársa, 1913-ban főszerkesztője lett. Ifjúsági írásait Az Én Újságom című folyóirat rendszeresen közölte. Első önálló műve, Az aranyszőrű bárány 1902-ben jelent meg. Az írót vonzotta a régészet tudománya is. 1917-től a szegedi Városi Múzeum igazgatójává nevezték ki.
alt

Móra maga fogalmazta meg saját, a magyar irodalomban elfoglalt helyét is:

"Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha. Nem vagyok csillag csak rőzsetűz, de az, amíg ég, meleget tud adni az egyszerű embereknek."

Legsikeresebb művei:

    Kincskereső kisködmön
    Ének a búzamezőkről
    Hannibál föltámasztása
    Aranykoporsó
    Rab ember fiai

Élete 1934. február 8-án ért véget, örökül hagyva életszeretetét, igazságvágyát, ízes humorát s követésre méltó, mély humanizmusát.

 


Nagyításért kattintson a képre!

© 2014 Powered by WebSiter